Menü

Hírek

Esseni Játákvásár 2016

Az év egyik legizgalmasabb eseménye az Esseni Játékvásár! Ahogy évek óta mindig, idén is részese lesz a Piatnik anyavállalata a vásári forgatagnak, ahol számos újdonságot mutatnak majd be a játékkedvelő közönségnek.


A 2016 október 13-16. között megrendezésre kerülő játékvásáron több mint 1000 kiállító lesz majd látható a világ minden tájáról. Változatos programokkal és versenyekkel készülnek a szervezők a kicsiknek és a nagyoknak is. A játékkínálatban is gondolnak minden korosztályra, a gyermekektől egészen a felnőtteknek szóló stratégiai és logikai játékokig.


A Piatnik visszatérő kiállítója az Esseni Játékvásárnak. A 2015-ös rendezvényen több játék újdonságról rántotta le az anyavállalat a leplet, ráadásul ezek mind a nemzetközi megjelenéssel együtt Magyarországon is elérhetővé váltak.


Idén is készül néhány meglepetéssel a Piatnik anyavállalata, amikről ha elsők között szeretnél tájékozódni, kövesd a Facebook oldalunkat!
Amíg nem derül fény a 2016-os esseni újdonságokra, itt van néhány kép a tavalyi rendezvényről:

Essen 2015 Játékvásár életkép Játékvásár 2015



Reméljük idén is legalább ennyire izgalmas lesz a Játékvásár! Ha további részletekre vagy kíváncsi, kattints ide és böngéssz a rendezvény hivatalos weboldalán! >>

<<< Vissza
 
2016.10.06